Szokásaink fogságában

Alexander technika – egy lehetséges megoldás

„Ha világosan felismerjük, hogy nem vagyunk mások, mint szokások halmaza, több gondot fogunk ezek formálására és gyomlálására fordítani” (William James)

Többféle szokást alakítunk ki. Van, amit saját elhatározásból hozunk létre, van, amit önkéntelenül teszünk, és sokszor fogalmunk sincs mikor és hogyan ragadt ránk. Van, amikor beletörődünk, „ja igen ez van nekem”, de van amikor küzdünk ellene, bár hasztalan. Olyan is van, amit észre sem veszünk, csodálkozunk, ha valaki felhívja rá a figyelmünket. A legtöbb önkéntelen szokásunkra szükségünk van, borzasztó lenne, ha minden egyes reakciónkat lépésről lépésre újra és újra át kellene gondolnunk. Sokan arra sem emlékeznek, távozáskor bezárták-e az ajtót, mert annyira beívódott a mozgássorozat, hogy a tudatos agy háttérben maradt. Azonban nagyon fontos, hogy ismerjük szokásainkat és időről időre átértékeljük őket, mivel lehet, hogy a körülmények – melyek között létrejöttek – már teljesen átalakultak és új szokásokra van szükség. Például valakinek fogproblémája volt, ezért rákényszerült, hogy csak az egyik oldalon rágjon és ez annyira belérögzült, hogy mikor rendbejött a fogsora, még mindig csak fél oldalát használta.

„Egy élet megszokásait néhány perc alatt elhajíthatjuk, ha használjuk agyunkat” (Frederick Matthias Alexander)

És hogy jön ide az Alexander technika, amiről eddig valami olyasmit tudtunk, hogy hibás testhasználatunkat korrigálja? Testhasználatunkat is - akár helyes, akár helytelen - szokásaink vezérlik, és az elv, mely ezeket a szokásokat jó irányba tereli, működik bármely szokásnál. Bemutatom az Alexander technika foglalkozások klasszikus példáján keresztül (ülő helyzetből felállni), hogyan vezérelhető mindez: Nem sokan gondolnák azt magukról, hogy problémát jelentene ez a hétköznapi mozgás. Ülsz a széken. Elhatározod, hogy fel fogsz állni. Felállsz. Valószínű nem fogsz pontos leírást adni, milyen sorrendben használtad az izmaidat, hogy ez a cselekvés létrejöjjön, ezt nem is várja el senki. Ha kapsz egy-két kérdést, talán valamelyikre tudsz választ adni, de valószínű, inkább megismétled a mozgást, hogy még pontosabb választ adhass. De ha felhívják a figyelmedet például arra, hogy felállás közben hátrafeszíted a fejed, valószínű elcsodálkozol, bár sose gondolkodtál azon, mi szokott ilyenkor történni vele. A tanár egy-két utasítással és kezének finom irányításával megmutat egy alternatív lehetőséget, hogyan lehet ezt másképp és főleg könnyebben megtenni. Az első lépés tehát, hogy felismerd milyen szokások láncolatával jutsz el a cselekvésig. Utána meg kell vizsgálni, hogy minden egyes részlet valóban szükséges-e a cél eléréséhez, helyettesíthető- e esetleg egy másik részlettel. Az Alexander technikában ennek egyszerű ellenőrzése van, okoz-e valahol a mozdulat felesleges befeszülést. Utána felvázolsz egy folyamatot, ami a leginkább alkalmas arra, hogy könnyedén felállj. Mielőtt azokhoz a részekhez érsz, aminél eddig felesleges feszítést alkalmaztál, egy tudatos stopot adsz, mielőtt helyettesíted egy másikkal. Meg kell értened, hogy az eddigi megszokott mozgássor, nem biztos, hogy helyes csak azért, mert mindig ugyanígy végezted. Mindig legyél nyitott az újra, hogy meglegyen a választás lehetősége.

És hasonló egy másik példán keresztül, szintén az alexanderi elvekkel átitatva: A reggeli rohanásos készülődés sok embert érint. A legtöbb reggel egyforma, de akadnak azért kivételes napok. Könnyebb a dolgod, ha mindennap ugyanabban a sorrendben végzed a dolgaidat. Gondold végig, mi is ez a sorrend és lehetne-e rajta valamit változtatni. (Itt a befeszülés helyett az idő az ellenőrző tényező), vannak-e olyan mozzanatok, amiket nem szükséges reggelre hagyni, vagy ha esetleg egyszerre juttok el egy családtagoddal a fürdőszobáig, el lehet gondolkodni, mit lehetne felcserélni valamelyikteknek. Előfordulhat, hogy egy váratlan esemény megzavarja a már jól kialakított láncot. Ilyenkor nagyon fontos, hogy észrevedd, egy másodpercre állj meg, tudatosodjon, hogy a folyamat megszakadt, és ha véget ért a kizökkentő epizód, vissza tudj térni, vagy ha szükséges engedd meg magadnak, hogy eltérj a kialakított rutintól. Biztos találkoztál már olyan emberrel, aki mindig elkésik, de nagyon pontosan szinte mindig ugyanannyit késik. Annyira helyesnek érzi azt a becslést, amit az elkészülési időhöz kalkulál, hogyha esetleg korábban nekikezd (mert azért már dereng neki, hogy valamin változtatni kell) akkor kényelmesebben (lassabban) végzi ugyanazt. Hiába kapja a mindennapi visszajelzést, hogy elkésett, a szokásának jobban „hisz”. Azonban, ha ezt a csapdát megértené, képes lenne a változásra.

A „nincs rá időm” kifogás általában azt jelenti; „nem építettem még be a szokásrendszerembe”. Tanítványaimnak tanácsolni szoktam, hogyha hazatérnek este fáradtan, feküdjenek le a földre egy-két percre, úgy ahogy azt a foglalkozáson tanulták, hogy egy kicsit összeszedjék magukat, mielőtt az otthoni feladataikat elkezdenék. Mikor egy hét múlva rákérdezek, többektől az említett választ kapom, holott sokkal hatékonyabban tudnák végezni dolgaikat a feltöltődés után. Hallottál már valakitől ilyen kijelentést,” bocsánat a leheletemért, de nem volt ma időm fogat mosni”?

"A szokások szolgák, ha változni tudnak, de urak, ha erre nem képesek." (John Dewey)

Agyunknak ezt a csodálatos képességét érdemes kihasználni, azaz minél több tevékenységünket alakítsuk hatékony szokáscsoportokká, amik közé „szokásszerűen” szúrjunk be egy stopot, vagyis egy kapcsolót, hogy elindítsuk a következőt. Ez a másodperc töredéknyi idő lehetőséget fog adni arra, hogy mérlegeljük, az adott esetben mi az optimális választás. Nagyon fontos, hogy szokásaink kialakításánál ne a közvetlen cél elérésére összpontosítsunk, hanem vegyük figyelembe, hogy kölcsönhatásban vagyunk nem csak környezetünkkel, de saját cselekedeteinkkel is (múltban és jövőben). Ha mindezt beépítjük, nem fog előfordulni, hogy saját szokásaink foglyai legyünk.